Nyers csokis cheesecake (tejmentes)

Egy másik nyers “cheesecake” már szerepelt korábban a blogon, a receptet itt találjátok, az is nagyon ízlett nekünk,  azonban ez a csokis verzió minden várakozásunkat felülmúlta. Egy jó aprítógép segítségével kb. 10 perc alatt összeállítható. Az alap Varga Gábor Reform desszertek c. szakácskönyvéből származik.

Nyers_cheescake2

  • 90 g datolya
  • 100 g dió
  • 30 g zabpehely
  • 1 kisebb avokádó
  • 1 nagyobb banán
  • 1 ek. méz
  • 1 ek. kakaópor
  • 1 kk. mézeskalács fűszerkeverék
  • 2 ek. chia mag

A datolyát, a diót és a zabpelyhet aprítógépben alakítottam egynemű masszává, majd műanyag fóliával kibélelt 18 cm-es formába nyomkodtam. 1 órára a fagyasztóba tettem.

A krémhez szintén aprítógépben kevertem el az avokádót, a banánt, a mézet és a kakaóport. Ez tulajdonképpen nem más, mint a sokak által szeretett avokádós csokikrém, ami nagy sikert aratott korábban itt a blogon is :). Ezt kicsit továbbalakítva mézeskalács fűszerkeverékkel ízesítettem, majd a chia magot belekeverve az alapra simítottam.

Egy éjszakát állt a hűtőben, másnap már szeletelhető (a teteje kicsit lágy marad, de tartja a torta alakját).

6 szelet lesz belőle

 

Chiás csoki mousse

Egy kellemes, barátokkal töltött főzés megkoronázása volt ez a fantasztikus desszert, amihez innen merítettünk ihletet.

Chias_csoki_mousse

  • 1/3 csésze chia mag
  • 2 ek. kakaópor
  • 1 csésze kókusztejszín
  • 1/2 csésze víz
  • 1-2 ek. méz

A hozzávalókat pürésítettük, tálkákba adagoltuk, jól behűtöttük és friss kókusz szeletekkel tálaltuk.

3-4 adag lesz belőle

Sport szelet

Egyik kedvenc sütim a Sport szelet, és most végre egészséges hozzávalókkal is elkészíthettem, Nonó fantasztikus receptjének köszönhetően, amit kicsit átalakítottam. Köszönet érte 🙂 .

Sport_szelet

  • 150 g Korpovit keksz
  • 50 g diabetikus keksz
  • 1,5 ek. cukormentes holland kakaópor
  • 300 ml zsírszegény tej
  • 30 g DW 4:1 édesítőszer
  • 1 kupaknyi DW folyékony édesítőszer
  • 80 g kókuszzsír
  • 1 ek. rum aroma
  • 1 ek. cukormentes házi baracklekvár

A mázhoz:

  • 1 ek. szőlőmagolaj
  • 1 tábla magas kakaótartalmú étcsokoládé

A kekszeket aprítógépben felaprítottam, majd elkevertem a kakaóval. A tejet, az édesítőszereket és a kókuszzsírt összemelegítettem, de nem forraltam fel. A tejes keveréket, a rum aromát, majd a lekvárt a kekszhez adtam és alaposan eldolgoztam. Műanyag fóliával bélelt dobozba terítettem.

A mázhoz a szőlőmagolajjal felolvasztottam a csokoládét, ezzel borítottam a süteményt.

Szaloncukor

A szaloncukor természetesen még a karácsonyfára készült, de egyéb alkalomra is elkészíthető, nagyon finom és egészséges mind a kettő. Az egyik verzió eredetijét a Nóri mindenmentes konyhája blogon találtam, müzliszelet formájában, míg a másik receptet kedves kolléganőm küldte innen – ez eredetileg nyers brownie volt. Mindkettőt kisebb darabokra vágtam, formáztam, majd fehér sütőpapír és alufólia segítségével szaloncukor alakot öltöttek az édességek 🙂 .

Szaloncukor

Aszalt szilvás, diós szaloncukor

  • 50 g dió
  • 75 g bio aszalt szilva
  • 3 ek. víz
  • 2 ek. finomítatlan nádcukor
  • 25 g puffasztott amaránt
  • fahéj

A diót és az aszalt szilvát aprítógépben alaposan eldolgoztam. A vizet a nádcukorral felforraltam, hűlni hagytam, majd a diós-szilvás keverékhez adtam. Végül az amarántot is a masszához kevertem, majd kevés fahéjjal ízesítettem. Egy műanyag dobozt sütőpapírral kibéleltem, erre terítettem el a masszát, sütőpapírral borítottam, és néhány nehezebb konzerv alatt reggelig a hűtőszekrényben hagytam. Egy nap múlva szeleteltem, majd formáztam.

Csokis – magvas szaloncukor

  • 1 pohár (2,5 dl) dió
  • 1/2 pohár cukrozatlan holland kakaópor
  • csipetnyi só
  • 1, 25 pohár cukrozatlan bio datolya (kimagozva)
  • 1/2 pohár pirított, aprított mandula

A diót aprítógépben daraboltam morzsásra. Hozzáadtam a kakaóport és a sót, majd tovább folytattam az aprítást. Kisebb adagokban adtam hozzá a datolyát, majd amikor teljesen egynemű lett, elkevertem a mandulával. Műanyag fóliával bélelt dobozba terítettem, egy éjszakára hűtőszekrénybe tettem, majd másnap szeleteltem és formáztam.

Mindkettőt formázhatjuk nagyobbra is, az eredeti recept szerint müzliszeletként, vagy nyers süteményként.

Narancsos csokoládé likőr

Szeretek saját készítésű ajándékot adni a konyhából, mert szívesen készítem, és általában sikert arat. Most a flatcat blogon találtam egy narancsos csoki likőrt, ami fantasztikusan finom! Rögtön dupla adagot készítettem belőle 🙂 .

  • 4 közepes, kezeletlen héjú bio narancs héja és leve (összesen 2 dl)
  • 2 dl tejszín
  • 30 dkg finomítatlan nádcukor
  • 4 ek. cukormentes holland kakaópor
  • 10 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládé (85%)
  • 3 dl sötét rum

A narancsok héját lereszeltem, levét kipréseltem, majd egy habverő segítségével homogénre kevertem a tejszínnel, a cukorral és a kakaóporral. Amikor alaposan elkeveredett, kis lángon, folytonos kevergetés mellett főzni kezdtem, felforraltam. Amikor felforrt, hozzáadtam az apró darabokra tördelt csokit. Hűlni hagytam, majd végül hozzáadtam a rumot. Elkészítés után hűtőszekrényben tálaltam.

1 üvegnyi lett belőle

Gesztenyés trüffel

Az Ételallergia Online oldalon találtam egy Gluténmentes gesztenyés trüffel receptet, amit a saját konyhámban fellelhető alapanyagokra szabtam. Nagyon finom lett! 🙂

Gesztenyes_truffel

  • 200 g gesztenyemassza (cukormentes)
  • Finomítatlan nádcukor, méz vagy egyéb édesítőszer ízlés szerint
  • 60 g diabetikus keksz
  • 4 ek. cukrozatlan holland kakaópor
  • 3 ek. frissen facsart narancslé
  • 2-3 kk. xilites szilvalekvár
  • a forgatáshoz mogyoróliszt, kókuszreszelék és puffasztott amaránt

A gesztenyemasszát villával összetörtem, édesítettem, majd elkevertem az aprítógépben “morzsásított” keksszel. Hozzáadtam a kakaóport, a narancslevet és a lekvárt. Negyed órára állni hagytam, majd egy részét mogyorólisztbe, egy részét kókuszreszelékbe, a maradékot pedig puffasztott amarántba forgattam.

A képen látható mennyiség lesz belőle

 

 

Házi csokoládé kókusszal

Már korábban is szemezgettem Pocak Panna Paleo csokoládé receptjével, és végre eljutottam a megvalósításhoz is. Mivel nem ehetek csokoládét, nekem szaloncukor helyett ez lesz a karácsonyi kényeztetés.

Hazi_kokuszos_csoki

  • 50 g kókuszzsír
  • 50 g cukrozatlan holland kakaópor
  • 40 g akácméz
  • a tetejére bio kókusz chips (ehelyett használhatunk magvakat vagy aszalt gyümölcsöt is)

A kókuszzsírt felolvasztottam, majd elkevertem a kakaóval és a mézzel. Szilikon muffin formákba kanalaztam, a tetejét bio kókusz chipsszel szórtam meg. Hűtőszekrényben hagytam megszilárdulni.

7 darab lesz belőle