Patisszon curry

A patisszont általában rántani vagy tölteni szoktam, ennél azonban sokkal többet is ki lehet hozni ebből a formás tökféléből.

Patisszon_curry

  • 1 + 2 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 csésze basmati rizs
  • 2 csésze zöldborsó (fagyasztott)
  • 450 g kelbimbó (fagyasztott)
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • kevés reszelt gyömbér (esetleg gyömbérpor)
  • 1 ek. currypor
  • 1  patisszon, megtisztítva, felkockázva
  • 2 dl rizstejszín

Először a köretet készítettem el. 1 ek. olívaolajon megpirítottam a basmati rizst, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntve, sózva, fedő alatt addig főztem, amíg az összes vizet magába szívta és megpuhult.

A zöldborsót annyi vízben pároltam puhára, amennyi ellepi, végül elkevertem a rizzsel.

A kelbimbót puhára, de még roppanósra pároltam.

A hagymát apró kockákra vágtam, a fokhagymát összezúztam, és 2 ek. olívaolajban puhára pároltam. Amikor megpuhult, hozzáadtam a curryport, illatosra pirítottam, végül pedig belekerült a patisszon is. Enyhén sóztam, majd kevés vizet aláöntve megpároltam (szintén nem szétfőztem, csak roppanós lett az állaga). Végül rizstejszínnel hígítottam, még összeforraltam, és a kész ételt a rizzsel, illetve a kelbimbóval tálaltam.

3-4 adag lesz belőle

Advertisements

One thought on “Patisszon curry

  1. Pingback: Rántott patisszon cukkini tócsnival és tepsis burgonyával |

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s